A kozmetikai termékek tipikusan a fogyasztói társadalom
termékei, céljuk tüneti kezelést adni. Bőrünk szerkezete,
életciklusa genetikailag meghatározott, azonban nagyon befolyásolja
életvitelünk, táplálkozásunk. Mivel a fogyasztói társadalom
jellemzője a csodavárás, senki nem foglalkozik a kiváltó okok
megszüntetésével, hanem inkább nyúl a kozmetikumokhoz, melyek rövid
tüneti kezelést adnak, és hosszútávon komoly civilizációs
betegségeket okoznak.
Tipikus példa, mikor
már a tizenéves lányok szinte naponta járnak szoláriumba, így bőrük
10 év alatt ráncosabb lesz, mint a húsz évvel idősebbeké. Ekkor a
kozmetikumokhoz nyúlnak.
A folyamat
végeredménye a szolárium gerjesztette bőrbetegségek kialakulása,
majd megjelenik az allergia is, mint a kozmetikumok mellékhatása.
Mindez eddig a pontig sokba is került. Megérte? Kinek? A gyártónak
biztosan.
Miből áll egy
kozmetikum?
Illatanyagokból,
adalékanyagokból, emulgeátorokból, és
tartósítószerekből.
Az illatanyagok a
minél rafináltabb hatás eléréséért, egyre bonyolultabb. Sokszor
20-80 féle illatot egyesítenek, nagy titokban tartva a
képleteket.
Fontos még a
tartósítószerek szerepe, hiszen a gombák, baktériumok elszaporodását
meg kell akadályozni.
Összességében
elmondható, hogy a kozmetikum nagyon sok vegyszer nagyon bonyolult
keveréke.
Hogyan kutatják a kozmetikumok
hatását?
A fogyasztón. Ugyanis
nincs már engedélyeztetési eljárás, a gyártónak utólagos felelőssége
van.
A régi kísérletek mára
már a legtöbb helyen megszűntek, részben az állatvédők nyomására az
állatkísérletek, részben a költségcsökkentés kevesebb kutatást tesz
lehetővé a várható hatások tekintetében. Azonban, ha valamiről
kiderül, hogy káros, akkor azt megtiltják, ilyen volt mikor 2005-ben
az EU-ban betiltottak egy tartósítószert, mely addig megtalálható
volt minden kozmetikumban, például a babasamponokban is, éveken
át.
A mai gyártók igazából
veszik a be nem tiltott vegyszerek listáját, és különböző módon
keverik, így más és más a végeredmény. Lassan olyan lesz ez, mint a
genetika.
Mi a káros?
Mivel a legtöbb
kozmetikum egy nagy vegyszerhalmaz, a felhasználónak érdemes lenne
elgondolkodnia, hogy tényleg szüksége van-e a testének arra, hogy
azt mind magára kenje, esetleg napjában többször?
A legjellemzőbb káros
hatás az allergia, az alumínium származékok és a lauriszulfát
esetén.
Természetes
kozmetikumok
A vegyi kozmetikumok
alternatívája a tisztán természetes, növényi eredetű szerek
arzenálja. Itt találhatók nagyon jók és nagyon rosszak is. A nagyon
rosszak ugyanúgy okozhatnak allergiát, mint a vegyszeres
társaik.
A minőség kiválasztása
nem egyszerű, hiszen a legtöbb természetes kozmetikumot MLM
rendszerben forgalmazzák.
A DM
üzletekben is kaphatók már növényi eredetű
kozmetikumok.
Mennyi kozmetikumot
használjunk?
A lehető
legkevesebbet.
Míg serdülőkorban a
pattanásokat kell eltüntetni, addig az idő múlásával, a ráncokkal, a
bőr rugalmasságával, esetleg színével kell valamit
kezdeni.
Komoly gondot jelent a
marketing, ugyanis a reklámok sugallják, hogy mindig mindenki
kifestett arccal, feszes bőrrel, festett hajjal, és erősen illatozva
kell megjelenjen, akár naponta a munkában is. Azaz alkotnak egy
természetellenes ideális képet, melyet mindenki elé példaként
állítanak. Így bárki kinézhet 18 éves korában, és nem a
kozmetikumok, hanem a fiatalsága miatt. A sztárok nagy része éveken
át napi egy almán él, hogy valameddig így nézhessen ki, de 20 év
felett már kell a digitális képfeldolgozás is.
Elég ha megnézzük a
sztárok átlagos, lesifotós képeit, és mindjárt felmerül a kérdés,
hogy kiket látunk a plakátokon.
Az állandó erős illatú
dezodorok tönkreteszik a szaglást, így egyre több, egyre erősebb
kell, lassan függőség alakul ki.
Az állandó hajfestés a
hajhullást segítheti elő, míg sokszor az allergiás reakciók
csökkentése érdekében gyógyszerekhez nyúlunk.
Életvitel,
táplálkozás
Legfontosabb a helyes
táplálkozás, a helyes életvitel. Ez tartósabb és természetesebb,
mint bármely kozmetikum. Az idő múlásával pedig meg kell barátkozni,
már aki tud.
Lehetőleg csak akkor
használjunk kozmetikumot, ha a társadalmi elvárások ezt indokolttá
teszik, családunk had lásson minket a magunk
természetességében.
A kozmetikumoknál
fontos szempont, hogy mennyire avatkozunk be a bőrünk működésébe,
egyensúlyába. Hiszen ha szándékosan rendszeresen elpusztítjuk a
bőrön található baktériumok egy részét, akkor az egyensúly
megbomlása miatt, más fajta kerekedik felül, és akkor újabb
kozmetikumhoz nyúlhatunk, később pedig küzdhetünk az allergia ellen.
Eredménytelenül. Ugyanis az allergia el nem múlik, legfejebb
tünetmentes.
Elgondolkodtató
Nemrég a televízióban
bemutatták az egyik nagy, kozmetikumokat gyártó céget, a gyártás
technológiáját, illetve a végén megkérdezték a tulajdonost, hogy ő
maga és családja használja-e ezeket a kozmetikumokat. Fanyar
mosollyal az arcán mondta, hogy nem.