Liszt
A legismertebb keményítő, napi életünk része, habarást, rántást
készítünk vele, mivel jó kötő, sűrítő anyag. Más szempont, hogy
éppen csirizképző képessége miatt eltömíti a hajszálereket. Komoly
probléma, hogy szinte emészthetetlen, emiatt ballaszt a szervezet
számára. Elnyálkásítja a nyirokrendszert, mely sok allergia
kialakulásához vezet.
A hetvenes években az ipari marketing el kezdte ontani a barna,
azaz teljes kiörlésű lisztet tartalmazó termékeket, ugyanakkor
kísérletekbe is fogtak, hogy bizonyítsák a barna termékek egészséges
voltát. Mivel a kísérletek azt bizonyították, hogy a barna liszt is
ugyanolyan csirizes a szervezetben, mint a fehér, ezért ezt
elhallgatták, ugyanakkor kiemelték a kísérletek eredményei közül,
hogy a barna termékekben van rost, míg a fehérben nincs. Ezért
ajánlott mai tudásunk alapján azt mondani, hogy ha két rossz közül
választani kell, akkor a kisebbik rosszat érdemes, a barna lisztet,
mert legalább rostot tartalmaz.
Továbbá ajánlott a lisztet és főtt tésztákat a napi étkezésből
megritkítani, az ételek sűrítésére érdemes használni a burgonyát
(étkezési keményítő), mely a liszttel ellentétben emészthető,
csirizesítő hatása csak tizede, nem csomósodik, nincs
mellékíze.
Tej
A mai tej hormonokban, antibiotikumokban gazdag, kalciumban
szegény, fehér lé. A hormonokat, antibiotikumokat eredetileg a
tehenek kapják folyamatosan, hogy minél több tejet adjanak,
másfelől, hogy minden betegségnek ellenálljanak. A kalciumtartalom
az elmúlt 30 év alatt 5%-ra esett le, ez nem is baj, mert minden
hiedelemmel ellentétben a tejből a kalcium nem épül be a
szervezetbe, hanem ellenkezőleg, onnan kivonja azt.
A tej, ma ipari termék, messze nem keletkezik annyi tej, mint
amennyit eladnak. Éppen ipari jellege miatt az egyik legfőbb
allergén. Nem véletlenül allergiakioltáskor mindig tilos a tej
és tejtermékek fogyasztása.
A tej rendszeres fogyasztása kábítószerszerű megszokást
eredményez. Ha olyan személytől, aki naponta fogyaszt tejterméket,
megvonjuk egy hétre, megvonási tüneteket mutat.
A zsíros házi tejben gondot jelent a magas zsírtartalom
is.
Mindent egybevetve a tej, a bocinak való. Aki nem bír tej
nélkül élni, az vehet, vagy készíthet magának mandulatejet,
diótejet, szójatejet, stb., mind egészségesebb, legalább olyan
jó ízű és nem allergizál.
Cukor
Mai értelemben a cukor a finomított fehér cukrot jelenti. Ez az
egyik legrosszabb emberi találmány. Túl azon, hogy egészségtelen,
függőséget majd cukorbetegséget okoz. A túlzott cukor és
édességfogyasztás az esetek 95%-ában érzelmi problémákat takar,
mégpedig a szeretet hiányát. Ők a potenciális
cukorbetegek.
A finomított fehér cukor legnagyobb baja, hogy hírtelen
szabadul fel a szervezetben, mint egy bomba robbanása. Ezért, a
hasnyálmirigy hirtelen nagy mennyiségű inzulint kell termeljen,
azonban mindig túllő a célon, ezért édesség után mindig leesik a
cukorszint és jön az újabb éhség érzet. Napjaink reklámjai
sugallják, hogy aki éhes, az kapjon be egy tömény édességet.
Mindenki elképzelheti, hogy milyen strapabíró a szervezet, ha ettől
nem hal meg helyben.
Mindezek mellett a cukor erősen savasítja a szervezetet. Egy
reggeli kávé fehér cukorral és tejszínnel, savasabb hatást ér el a
szervezetben, mint maga a gyomorsav.
Sokan, főleg az ebben érdekeltek, a mézet ajánlják a cukor
helyett, pedig az sem jobb.
Aki nem bírja, hogy ne egyen édességet, az lehetőleg társítsa
azt olyan, lassabban feldolgozható élelmiszerekkel, melyek
meggátolják a cukor hirtelen emésztését, hogy a vérbe csak lassan
kerüljön be, és ne úgy, mint egy bomba robbanása.
Fehér cukor helyett nem érdemes barnára váltani, mert az
legtöbbször csak színezett (ezt fel is tüntetik a csomagoláson, de
hát ki olvassa el), hanem inkább a fruktóz (gyümölcscukor) a jobb,
mert lassabban kerül a vérbe.
Só
A só néha szidott, néha dicsért, pedig alapvető fontosságú,
mert a szervezet legfontosabb ásványi anyag forrása. Igaz, a
kereskedelemben kapható só jó része nem való semmire, mégpedig
túlzott nátriumtartalma miatt. A nátrium okozza az érrendszeri
betegségeket. A kereskedelemben kapható még csökkentett
nátriumtartalmú só, melynek ugyan előnye a kevesebb nátrium
tartalom, azonban kevés benn az igazi ásványi anyag.
Az igazi, a tengeri só. Ennek összetétele pont a legideálisabb
az ember számára. Ez tekinthető igazából csak emberi fogyasztásra
alkalmas sónak. Ez egészséges.
Divat még a sót jódozni. A jódozás folyamata olyan, hogy nem
lesz egyenletes a jódozás, így lesznek olyan csomagok, melyekben
nincs jód, másokban pedig túl sok. Másik kérdés, hogy a mai modern
ember szervezete annyira el van savasodva, hogy a jódnak esélye
sincs a felszívódásra. Ma már egyértelműen bizonyított, hogy a jód
felszívódásához majdnem tökéletes pH egyensúly szükséges a
szervezetben, mely messzemenőleg nem teljesül az emberi fogyasztásra
szinte alig alkalmas élelmiszerek, a szennyezett környezett miatt,
illetve a folyamatos stressz okán, mely elkísér születéstől a
halálig.
Elmondható, hogy sózásra csak a tengeri só ajánlott, a
jódhiányt csökkenteni jódozott sóval csak akkor lehet, ha nem
vagyunk
elsavasodva.