nanotechnológia


A nanovilág igazából kis méretű világot jelöl, a nanométer az a méter egymilliárdod része, innen származik elnevezése.
A nanotechnológia az atomi szintű tervezést és építkezést jelenti.
A nanotechnológia legfontosabb alkalmazási területei: az elektronika, az orvostudomány, építészet, stb.
Igazából az elektronikai fejlődés indította útjára ezt a technológiát, mára ott jelentős sikereket értek el, természetesen a fejlődés folytatódik.
Az orvostudomány számára még inkább kísérleti jellegű a kutatás. Itt is fontos lehet, hiszen olyan csodálatos dolgok valósulhatnak meg, mint a beteg sejtek célzott kezelése, eltávolítása, bioszenzorok készítése. Mindez lehetővé teszi majd, hogy ne egy egész szervezetet tegyenek tönkre a gyógyszerek, hanem tényleg csak a beteg sejteket.
Szintén kutatási fázisban van a nanotechnológia építészeti alkalmazása. A majdani gigantikus építkezéseket már úgy tervezik, hogy atomi szintről indulva, önmagát építse fel a szerkezet, így nem lesz szükség gigantikus épületelemek helyszínre szállítására, sokkal nagyobb szilárdságok valósíthatók meg.
Elmondható tehát, hogy a nanotechnológia lényege, hogy atomi szintről indulva, előre megtervezett módon a rendszer felépíti önmagát. A gondolat fantasztikus.

A környezet kockázata
A nanotechnológia alkalmazásakor igen jelentős a környezetszennyezés. Legkárosabb az oldhatatlan nanorészecskék toxikus hatása. Jelenleg, mikor a nanotechnológia inkább kísérlet, mint tömegtermelés, évente 1.000 tonnányi különösen veszélyes nanohulladék kerül a környezetbe, úgy, hogy jelenleg az emberiség nem tud mit kezdeni vele.
Legveszélyesebb az elektronikában használt titán, cink, vas oxidok jelenléte, illetve az élelmiszeriparban alkalmazott szilícium oxid, illetve titán oxid.

Nanotechnológia és az élelmiszer
A profitéhségéről híres élelmiszeripar hamar lecsapott az új lehetőségre, hiszen így rég ?fájlalt? problémákat lehet megoldani, azaz ideális anyagokat lehet előállítani.
Első lépésként nem az élelmiszereket célozták meg, hanem az előállítással kapcsolatos eszközöket. Így például kapható már Amerikában olyan eszköz, mely nem engedi, hogy a gyorséttermi hálózatok olajsütőiben az olaj megégjen, elhasználódjon, így szinte végtelen ideig használható. Alapanyaga egy nanotechnológiával előállított kerámiakapszula.
Mára azonban tovább léptek a kutatók és olyan adalékokat adnak az élelmiszerhez (titán oxid, kerámia kapszula), melyekkel a nem kívánt tulajdonságok eltávolíthatók, míg újak elérhetők. Ily módon, például az élelmiszer színe megváltozik, ha lejár a szavatossága, olajban történő sütéskor a húsba, burgonyába nem szívódik fel az olaj, a fagylalt nem olvad el a napon, a csokoládé nem folyik el a melegben, így csökkenthető sok termék zsírtartalma, megvalósulhatnak a 0 kalóriás ételek is.
Jelenleg a nanotechnológia legfontosabb területe, az íz, aroma és szín. Ezek segítségével állítják be az élelmiszer kívánt jellemzőit. Így szó szerint bármiből tudnak élelmiszert előállítani.
Elismerten legalább 150 termék van a világon kereskedelmi forgalomban, mely ilyen nanotechnológia alkalmazásával készült, vagy módosított.
A jövő még érdekesebb, ugyanis a nanotechnológia révén már magát az alapanyagot is elő akarják állítani. Nagy a titkolózás ezen a téren, bár annyi információ már kiszivárgott, hogy jelentős kísérletek folynak ilyen irányba.
Ezek alapján nem csak a fantázia szüleménye az a gyár, ahol ugyanabból az alapanyagból egyik nap húst állítanak elő, másik nap esztergapadot. A különbség a kettő között csupán egy program, amelyiket éppen lefuttatnak.
A kutatók szerint az első sikerekhez kb. 10 év szükséges.

Mivel jár mindez?
Egy nanotechnológiával készült élelmiszer tápértéke kb. annyi, mintha egy puhára főtt satupadot ennénk. Akkor kapnak majd igazi szerepet a táplálék kiegészítők, vitaminok.
A másik komoly gond, nem tudjuk mit szól az emberi szervezet az ilyen táplálékhoz
Legnagyobb gond a szabályozatlanság, azaz nincsenek ide vonatkozó törvények, amelyek megtiltanák, hogy üzletekben ilyen jellegű termékeket áruljanak, megvalósítva így az embereken végzett kísérletezést.
Két tényező is hajtja az élelmiszeripart ebbe az irányba. Az egyik és az első a profit, a másik a Föld túlnépesedése. Jelenleg több mint 6,5 milliárdan vagyunk és 40 év múlva már várhatóan 9 milliárdan leszünk. Ennyi embert el kell látni táplálékkal, ráadásul megfizethető áron. Könnyen belátható és ezt a kormányok is tudják, hagyományos módon ez már akkor, a nem túl messzi távolban nem lehet.

Ajánló: