A
makrobiotika, a növények energetikai egyensúlyán alapuló étkezési
módszer.
Az eredeti
makrobiotikus étrend japán eredetű és mindent teljesen nyersen
ettek. Mivel ezt megszokni magának a szervezetnek sem egyszerű,
illetve európai embert nem lehet erre rávenni, ezért megjelentek a
nemzeti honosítások. Ennek megfelelően létezik amerikai, lengyel,
magyar makrobiotika, stb. A honosítások nagy előnye, hogy az ételek
bár szintén az energetikai egyensúlyon alapulnak, de nem nyersek,
illetve minden ország esetében az ott őshonos élelmiszereket vették
alapul.
A következőkben a
magyar makrobiotikáról esik majd szó.
Minden egyes étkezés
úgy épül fel, hogy 50-60% teljes értékű, egész, bio főtt gabona,
20-25% bio zöldség, és 10-15% bio hüvelyes.
Ehhez jönnek még
fűszerek, olajas magvak, és sok gyógyhatású
élelmiszer.
A gabonafélék és a
hüvelyesek együttes fogyasztása (bab, borsó, lencse) teljes értékű
fehérjeforrások, ráadásul a növényi fehérjét lényegesen jobban
dolgozza fel a szervezet, mint az állati
eredetűt.
Az étrend
összeállítása figyelembe veszi a külső környezetet, azaz hideg
évszakban melegítő hatású ételeket kell készíteni, míg nyáron hűtő
hatásúakat. Fontos még az elkészítés módja, illetve magának a
zöldségnek a szeletelése nagy vagy kis darabokra.
Alap élelmiszerek a
gabonák közül: búza, tönkölybúza, bulgur, kuszksuz, barna rizs, zab,
árpa, árpagyöngy, hajdina, köles, rozs, kukorica.
Felhasznált zöldségek:
sárgaborsó, bab, csicseriborsó, lencsék, zöldbab, zöldborsó, retek,
répa, hagyma, stb.
Egyéb hozzávalók:
hidegen sajtol olajok, bojtorján, tofu, miszó, szójaszósz, szerves
só, árpamaláta.
Használt edények:
gőzölő edény, pároló edény, kukta.
Ételkészítési módok:
dinsztelés, blansírozás.
E néhány alapelv után
egyértelműen látszik, hogy a több ezer éves étkezési szokásokhoz
hasonló ez a módszer, nem véletlen, hogy az emberi szervezet számára
ideális.
Alapvetően nélkülözve
vannak a mai „modern” kor túlfinomított, „fehér” táplálékai,
alapanyagai, illetve az állati eredetű alapanyagok, mint a hús, tej,
tojás.
Miért jó ez a
táplálkozás?
Mert a civilizációs
betegségeket egyszerűen megszünteti. Ahogy egyre többen mondják,
hogy a „modern” betegségek mind a táplálkozásból fakadnak. Ez igaz
is. Ha nem a reklámok szerint eszünk, ha nem csak a fogyasztói
társadalom piaca vagyunk, hanem a szervezetünknek akarunk jót, akkor
annak meg lesz az eredménye.
A makrobiotikus
étrenddel élők mind egészségesek lesznek, nincs semmilyen
civilizációs betegségük, lefogynak, életerősek.
Könnyű átállni ilyen
étrendre?
A szakember által
készített étrendet megkóstolva, az ízletes, laktató, nem marad éhes
az ember. Azonban meg kell tanulni a főzési technikákat, hogy az
ételek ne legyenek egyhangúak, unalmasak, illetve biztosítani tudjuk
az energetikai egyensúlyt.
Az alapanyagok
beszerzése sem egyszerű.
Magyarországon
kiemelkedő szerepe van a makrobiotika, az egészséges táplálkozás
elterjesztésében az Első
Makrobiotika Intézetnek és alapító vezetőjének Sebestyén Szilviának. Az Intézet
Oktató Központjában meg lehet tanulni a főzés alapelveit,
technikáját, a bemutató napokon részt lehet venni.
Az alapanyagok
garantált minőségben beszerezhető az Intézetben, az elkészült
táplálék elkészítése kevesebbe kerül, mint a hagyományos, hús alapú
táplálkozás esetén.
Egy dolog biztos,
ahhoz, hogy valaki váltson, ahhoz szemléletváltozás szükséges.
Érdemes egy egész családnak egyszerre váltani, mert ha mindenkinek
más és másképp kell főzni, az nem lesz sikeres.
Ami a legnehezebb, az
agyban eldönteni a váltást, mert szokásaink, és környezetünk erősen
befolyásolnak minket, pedig jobb megelőzni valamit, mint szenvedni
tőle.