Az
integrativ medicina nem egy új orvosi irányzat, hanem egy új
gondolkodásmód. Egyesíti a sok ezer éves tudást és a modern
technika lehetőségeit, támogatja az emberi szervezetet, hogy az
megtalálja azt az egyensúlyi állapotot, melyet egészségnek
nevezünk.
A
legtöbb ember külső forrásból (egészségügyi ellátórendszer) várja
az egészségi állapotának javulását betegség esetén. Egészségével a
legtöbb ember nem is hajlandó foglalkozni, míg beteg nem lesz.
Az
Alapítvány legfontosabb célja az igazi megelőzés (prevenció). Az
emberek éveken át, pénzt is időt nem sajnálva teszik tönkre
egészségüket, mind fizikai, mind szellemi síkon. Az Alapítvány
felvilágosító munkát végez, tudatosítja az emberekkel, hogy ők
maguk felelősek a saját egészségükért, ha egészségesek akarnak
lenni, akkor tudatosan tenniük is kell ezért. A felvilágosító
munka formája előadás, képzés, nyílt napok szervezése, bemutató
rendezvényeken való részvétel,
stb.
Az Alapítvány kezeli a rászorulókat, legyen az
bármilyen betegség, és annak bármilyen stádiuma. A járóbetegek
felkeresik az Alapítvány által megjelölt centrumokat, ahol
integrativ gyógymódokkal valósul meg a kezelés. A fekvőbetegek
számára az Alapítvány akár készülékeket helyez ki az olyan
intézményekbe, melyek vállalják az együttműködést az
Alapítvánnyal, annak eszmeiségével együtt tudnak dolgozni, akár
biztosítja az alapvető fontosságú táplálék kiegészítőket.
Az Alapítvány célja az integrativ orvoslás eszméjének
terjesztése. Kiemelt fontosságú az ifjú szakemberek képzése,
legyen az Magyarországon, vagy külföldön, hasonló gondolkodású
intézményeknél, egyetemeken, bárhol a világban.
Az élet alapja és feltétele a jó minőségű, tiszta víz.
Az Alapítvány célja, hogy a japán és koreai tapasztalatok alapján,
Magyarországon, illetve Európában meghonosítsa ezt az eszmét.
Tiszta, egészséges víz nélkül nincs
egészség. A tiszta vizet semmi sem
helyettesíti.
Figyelembe
véve a jelenkor civilizációs betegségeit, az Alapítvány akár
munkahelyekre, akár otthoni környezetbe olyan eszközöket helyez
ki, melyek célja hogy megelőzze a népbetegséggé vált stresszt,
fejfájást, e-szmog terheltséget, látásminőség romlást, ízületi
panaszokat, hát- és derékfájást, stb., így a munkavégzés is
lényegesen hatékonyabb, az életminőség javul.
|